KELETEXPO 2010 REGIONÁLIS ÉS TÉRSÉGI KIÁLLÍTÁS
A 2009-es expót követően újra megrendezésre kerül a
KELETEXPO 2010 június 3-5 között Nyíregyházán.
A kiállítás egyik fő témaköre a megújuló energiák lesznek.
További témakörök:
Térségfejlesztés, ipari parkok, hulladék hasznosítás, geotermikus energiák
Szakmai konferenciákat a fenti témakörökben szervezünk, amelyre a civil társadalom, az egyetemek, önkormányzatok, valamint a megyei, illetve a szomszédos országok vállalatainak és ipari parkjainak a részvételére számítanánk.
Örömünkre szolgál hogy a záhonyi KIÚT Egyesület előre jelezte részvételét kiállítási és konferencia igényekkel, és az hogy érdeklődés mutatkozik Portugália részéről, akiket díszvendégnek is igyekszünk megnyerni.
Természetesen számítunk Ukrajna részvételére is a 2009. évben megalakult Magyar -Ukrán Kereskedelmi és Iparkamara segítségével.
Várjuk az érdeklődők és résztvevők ötleteit hogy kiállításunk minél szervezettebb és eredményesebb legyen.
A kiállítás Magyarország egyik „legolcsóbb” vására is egyben a négyzetméterenkénti 13.000.- HUF+áfa árával, melyben az alapinstalláció is benne foglaltatik.
Bővülő információinkat a www.keletexpo.hu honlapon rövidesen folyamatosan közzétesszük.
EXPO EAST KFT
4400 Nyíregyháza Színház u.32.
30/9 458 459 Gálik Imre ügyv.ig.
e-mail:expoeast@t-email.hu

REGIONÁLIS,LOGISZTIKAI ÉS INNOVÁCIÓS KIÁLLÍTÁS
2009. június 4-7 között kerül megrendezésre a KELETEXPO 2009 elnevezésű regionális, logisztikai és innovációs kiállítás Nyíregyházán a Bujtosi Szabadidő Csarnokban, mely a szervezők reménye szerint a térség legjelentősebb rendezvényévé válik az elkövetkezendő években. Az elnevezés a fő médiatámogató megyei napilap és a szervező cég nevéből alakult, mely cég immár 20 éves szakmai gyakorlattal rendelkezik a kiállítás építés és szervezés terén. A KELETEXPO 2009 célja nemcsak a szomszédos országokkal való kereskedelmi kapcsolatok erősítése, hanem a térségünk logisztikai, innovációs és környezetvédelmi lehetőségeinek bemutatása, mely a rendezvény ideje alatt tartott színvonalas konferenciák és üzletember találkozók irányadó tematikája lesz.
A hivatalos rendezvények mellett teret kapnak a kiskereskedők és a vásári hangulatteremtők, akik jelenlétükkel színesebbé tehetik a kiállítást. A rendezvény helyszíne a nyíregyházi Bujtosi Szabadidő Csarnok. A rendezvényt támogatásáról biztosította a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Önkormányzata, a Magyarországi Kiállítás és Vásárszervezők Szövetsége, a magyarországi Ukrán Nagykövetség, a kijevi Magyar Nagykövetség. Reményeink szerint a júniusi kiállítással kezdetét veszi egy olyan évről évre megrendezhető, emelkedő színvonalú kiállítás, mely segíti a térség megítélésének, vonzerejének erősítéséért dolgozó szervezetek munkáját, valamint ösztönzőleg hat az országos és nemzetközi kapcsolatok kiépítésében, nem utolsó sorban a foglalkoztatottság és helyi adóbevételek növelésében.
A rendezvény fővédnöke Ukrajna Magyarországi Nagykövete, Dmytro Tkach rendkívüli és meghatalmazott nagykövet.
A kiállításról tájékozódni lehet a www.expoeast.hu, www.keletexpo.hu honlapokon.
Tisztelettel meghívjuk Önt a

REGIONÁLIS,LOGISZTIKAI ÉS INNOVÁCIÓS KIÁLLÍTÁS
ünnepélyes megnyitására és a
SZAKMAI PROGRAMOKRA
A kiállítást megnyitja:
DMYTRO TKACH
Ukrajna magyarországi rendkívüli és meghatalmazott
Nagykövete
Köszöntőt mond:
SESZTÁK OSZKÁR
A Sz.Sz.B.megyei Közgyűlés elnöke
CSABAI LÁSZLÓNÉ
Nyíregyháza Megyei jogú Város polgármestere
SZENTPÉTERI BERTALAN
A Magyar-Ukrán Vegyes Kamara elnöke
Időpont
2009. JÚNIUS 04. (csütörtök) 10 óra
Helyszín:
Nyíregyháza Bujtosi Szabadidőcsarnok
(Géza u.8-12)
földszint-előtér
Tisztelettel várja Önt az EXPO EAST Kft

SZAKMAI PROGRAMOK
2009. június 3. szerda
A Magyar-Ukrán Vegyes Kamara alakuló ülése
2009.június 4. csütörtök
10. 00 -10. 30 Ünnepélyes megnyitó, a Magyar- Ukrán Vegyes Kamaramegalakulásának hivatalos bejelentése.
10.30-15.00 Omnibusz vándorkonferencia a KKV-ék nemzetközi
válásának elősegítésére az Europrosperitás 2010
Alapítvány szervezésében..
I. emeleti tárgyaló
A részletes program a www.europrosperitas2010.eu
weblapon.
11.00-14.00 A Tisza kiállítás megnyitása
Konferencia a Tiszával kapcsolatos turisztikai és együttműködési
lehetőségekről magyar és ukrán viszonylatban. Konferencia és tárgyalási lehetőség
II. emeleti tárgyaló
14.00-17.30 Spanyol-Magyar Üzleti Fórum
II. emeleti tárgyaló
15.00-17.30 Magyar-Ukrán Üzleti Fórum az MKIK szervezésében
I. emeleti tárgyaló
- Témakörök:
A két ország külkereskedelme
Berki Tamás vezető külgazdasági szakdiplomata
Arkadii Hupalo tanácsos Mo.-i Ukrán Nagykövetség
Befektetési és tőkekihelyezési lehetőségek mindkét országban
Dr.Kaszics Miklós ITD-H igazgató
Nuszer Ernő Kárpátalja megye EU Integrációs Külgazdasági és Befektetési Főosztály vezetője
Kovcsár Ottó a kárpátaljai Kamara elnöke
A záhonyi és nagykállói ipari parkok bemutatása.
A záhonyi Vállalkozási Övezet gazdasági, logisztikai lehetőségei.
Rákóczi András a KIÚT Egyesület elnöke
Dr.Horváth Rudolf a ZTF Kft ügyvezetője
18.00 Fogadás a meghívottak tiszteletére a BSZCS II. emeletén
Ezen a napon lehet üzleti tárgyalásokat folytatni a KELETEXPO helyszínén a Sz.Sz.B. megyei Agrárkamara standján kialakított tárgyalóban a török delegáció tagjaival.
2009.június 5.péntek
10.00-13.00 K+F és innováció-konferencia
/Mottó: Versenyképes kutatás nélkül nem létezik versenyképes gazdaság -Dr.M.K./
I. emeleti tárgyaló
Ukrajna és Magyarország együttműködési lehetőségei a K+F és innováció területén
Nikolaj Beldij Novoteh Alapítvány Kijev
Válság és minőség
Kalita P.Jakovlevich akadémikus az Ukrán Minőségi
Intézet elnöke, az Európai Minőségi Intézet Tanácsának Tagja
Enterprise Europe Network-üzletfejlesztés karnyújtásnyira
Az innovációhoz és a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódóan elérhető ingyenes szolgáltatások bemutatása a vállalkozások részére
Haraszti Andrea regionális vezető
/ a témakörök bővülése várható /
10.00-16.00 Spanyol - Magyar Üzleti Fórum
II. emeleti tárgyaló
13.00-16.00 Török - Magyar-Ukrán nyílt mezőgazdasági szakmai konzultáció (projekt meeting)
Helyszín: Újfehértó-Vadastag Gyümölcstermesztési Kutató és Szaktanácsadó Kht
13.00-16.00 Török-magyar-ukrán Agrárfórum
I. emeleti tárgyaló
14.00 Kerékpár tárolók ünnepélyes átadása a Bujtosi Szabadidő Csarnok területén.
A konferenciák helyszíne az I. és II. emeleti tárgyalóterem.
A regisztrált résztvevők adatai és a programok változása követhető a www.expoeast.hu vagy www.keletexpo.hu honlapokon !
A konferenciákra a belépés díjtalan.
A részletes programok olvashatók a www.expoeast.hu vagy a www.keletexpo.hu honlapokon.
NE FELEDJE-JÖVŐRE IS LESZ KELETEXPO !
Szervező:EXPO EAST KFT
4400 Nyíregyháza Herman Ottó u. 1.
Tel/fax: +36 42/ 433-700
Mobil: 30/4 563 478 Gálik Judit vásárigazgató
30/9 458 459 Gálik Imre ügyv.ig.
e-mail:expoeast@t-email.hu



